Klió 2001/3.

10. évfolyam

Umberto Bultrighini munkája azt a többek között Polányi Károly és Moses I. Finley által fémjelzett elméletet veszi kritikai vizsgálat alá, amely szerint az archaikus és klasszikus kori görögség nem ismerte az autonóm piacot, a polisok gazdasága a politikától függő “embedded economy” volt.1 A haszonra törekvést a görögség mint rablást, kizsákmányolást (harpagé) bélyegezte meg. Bultrighini kritikájában a források újszerű elemzésén kívül elsősorban D. Musti2 és I. Morris3 munkáira támaszkodik. Bultrighini könyve két részből és egy függelékből áll. Az első rész (Elementi dello scambio tra VI e IV secolo. Dall’economia di rapina all’economia di scambio) Thukydidés történelemképével foglalkozik, amelyben (legalábbis az archaiologiában) a fejlődés alapja a növekedés, amely alatt elsősorban gazdasági növekedést ért. A vándorlások után a letelepedés biztonságot teremt, amely lehetővé teszi a csere, a kereskedelem kialakulását, és ez gazdagságot eredményez. Az l, 2, 2 szerint az autarchia elavult állapot, amely az elmúlt időkre jellemző, “l’autarchia, caratteristica dell’economia primitiva di popoli interessati unicamente alla sussistenza consentita dall’assenza di sedentarietŕ, č confinata ai tempi remoti” (19). A növekedés (auxésis) alapja a tenger. Thukydidés (1, 13, 2–5) mintavárosa a közlekedési útvonalak kontrolljából származó gazdagság terén Korinthos, az emporion. Strabón (C. 378) ábrázolásában Korinthos gazdagságának haszonélvezői a Bacchiadák, noha a korinthosi kereskedelem régészeti emlékei (a korinthosi kerámia elterjedtsége) nem támasztják alá az oligarchia parazita voltát. A gazdagodás (chrematizesthai) rablásként (harpazein) való felfogása kezdetben az archaikus »primitivismo antico« terméke, amelyben a gazdaság és annak morális megítélése sajátos elegyet alkot (“il blocco morale/economico”). Theognisnál (835 ff, 199–202, 677–679) a kereskedő nem a gabonafelesleget adja el, ami a hésiodosi agrártársadalom alapja, hanem a haszonra (kerdos) törekszik, és ezzel széttöri a hagyományos társadalom kereteit. Hésiodos (Munkák és napok, 200 ff, 349–352) megkülönbözteti egymástól a gazdagodás tisztességes és tisztességtelen módját. A piszkos nyereség (kaka kerdea) elítélése azt jelenti, hogy a haszon nem minden formája elítélendő az archaikus korban. Ráadásul Korinthos megítélése a kereskedelem és a haszon szempontjából kifejezetten pozitív. Ez a szemlélet természetes a Kr. e. VI–V. század fordulójáig. A következókben Hérodotos két történetét vizsgálja a szerző. Leótychidas megvesztegetése (Hdt. 6, 72, 1–2) a spártaiak morális felháborodásához vezet, Themistoklés megvesztegetése (Hdt. 8, 4, 2–6) viszont nem jár ilyen következményekkel. “Il trattamento moralistico vale dunque per Sparta; molto meno, o con 1’introduzione di correttivi, possibilitŕ, sfumature diverse, nel caso di societŕ piů mosse, di situazioni economiche avanzate, some Atene (e Corinto)” (45). A megvesztegetés problémakörénél hiányolhatjuk K. L. Noetlichs alapvető tanulmányának említését.4 Spárta ábrázolásában az az elem dominál mind Xenophónnál, mind Philostratosnál, hogy alapvetően más, mint a többi állam. A spártaiak ethosával ellentétes, valóságos adikia (jogtiprás) a kereskedelem. Ugyanakkor a spártaiak közössége ismeri a kincsek felhalmozását Lakónián kívüli szentélyekben, de ez csak a közösség számára jogosult eljárás. Megjegyezném, hogy Thukydidés ezt az 1, 143, 1-ben és nem az 1, 141, 3-ban említi, mint ahogy Bultrighininél szerepel (57). Kár, hogy a Lakedaimonión politeia új kommentárja Bultrighininél még a bibliográfiában sem szerepel.5 Solón határvonalat jelent a gazdaság etikától függetlenedő megítélése számára. Solón ugyan elítéli és Diké (Jog) elleni vétségnek tekinti a korlátlan gazdagodást, mi több, határozottan megbélyegzi a gazdagokat (plusioi, Hésiodoshoz hasonlóan azonban megengedhetőnek tartja a tisztességes úton szerzett vagyont (Fr.1, 7-8 G.-P.). Ráadásul ennek megszerzését az egyes polgárok, és nem csak az államok számára tartja megengedhetőnek. “Siamo a un momento significativo di avvio del passaggio dal profitto come rapina al profitto come valore” (68). Aristotelés esetében Polányi és Finley korábban feltételezték, hogy a Nikomachosi etika 1133b-ben szereplő állandó árviszonyok (5 ágy = 1 ház) annak következtében jöttek létre, hogy a politikai struktúra lefékezte a gazdaság fejlődését, Bultrighini szerint azonban éppen ellenkezőleg, a gazdaság olyan fejlett volt már a Kr. e. IV. században, hogy Aristotelés szükségét érezte annak egyfajta ‘edictum de pretiis’ (árrendelet) segítségével történő lefékezését (75). A gazdaság megítélésének változása a görögöknél három korszakra osztható: a) az első szakaszban az etikai és gazdasági szempontok összekeveredtek, és a cserét mint zsákmányolást (harpagé) ítélték meg; b) a második szakasz Periklés korára tehető és világosan kimutatható Xenophónnál. Ez a gazdaság folyamatos liberalizálódásának időszaka: “la fase della progressiva liberazione del valore economico”; c) a harmadik szakasz az előzőre adott válasz. A gazdaság megítélésében újra előtérbe kerülnek a morális szempontok (76). Minthogy ez a moralizáló, a valódi gazdasági folyamatokat eltakaró ábrázolásmód jellemzi forrásaink legnagyobb részét, nem csoda, hogy e torzképnek az elemzése téves következtetésekre vezetett az antik gazdaság értékelésében.

A könyv második része (Da Senofonte a Filostrato: l’“aurea” eccezione) Xenophón Gazdaságtan 20, 22–29 és Philostratos Heroicus 1–2, 1 elemzésével bizonyítja az első rész következtetéseit. Xenophón némi iróniával beszélteti Sókratést, aki nem hiszi el, hogy Ischomachos pusztán a föld és a munka szeretete (philergia) miatt vásárol fel elhanyagolt földeket, és miután feljavította őket, nagy haszonnal ad túl rajtuk. Bultrighini joggal vonja kétségbe M. I. Finley szkepticizmusát. Finley szerint ugyanis Ischomachos fiktív példája nem volt jellemző a kor valóságára. Finley amúgy is szélsőségesen elutasító volt Xenophónnal szemben. Egy 1984. 10. 18-án számomra írt levelében így fogalmazott: “it really is not good enough to pay attention to Xenophon’s being a contemporary, especially not Xenophon whom I believe to be the most dishonest writer we have for the entire classical period of Athenian history”. Ischomachos egyértelműen a haszonszerzés céljából foglalkozott a földdel, és Xenophón nem ezt, hanem cselekedetének moralizáló mentegetését tette nevetségessé. Philostratos a Kr. u. III. században egy szőlősgazda és egy föníciai kereskedő beszélgetését írta le, és ebben a szőlősgazda világát aranykori színekkel festette meg, amelyben a profitszerzés nem lehetett a gazda célja. A gazda itt Ischomachos, a föníciai pedig Sókratés szerepét játszotta. A föníciai kereskedő szerint azonban a földművelés és a vagyon elválaszthatatlan kapcsolatban áll egymással, így ez alól legfeljebb a kyklópsok és a szőlősgazda lehetnek kivételek. A Kr. e. IV. században a gazdaság már olyan fejlett volt, hogy Xenophón (Bevételekről 4, 14; 17) szerint az államnak éppen a magánszemélyek gazdálkodását kell utánoznia, csak így lehet hatékony (142). A földműves autarchiája ekkor már csak mítosz, amely azonban megjelent mind Aristotelésnél, mind pedig az őt követő irodalomban, és az olvasók számára ez a kép elhomályosította a gazdaság valódi jellegét. Vagyis az ‘embedded economy’ elmélete nem a gazdasági valóság, hanem annak moralizáló antik értelmezése alapján született meg.

A könyv harmadik része, a függelék, a fontosabb görög források eredeti szövegét adja szöveggyűjtemény formájában (mindenesetre több hibával). Az egész könyv szerkezete kicsit fésületlen, hiszen a fontosabb gondolatok többször, több helyen is megfogalmazódnak benne. A felhasznált irodalomból szinte tökéletesen hiányoznak még a legfontosabb német nyelvű munkák is, amelyek ismerete árnyalhatta volna a szerző megfogalmazásait. A könyv alapgondolata ennek ellenére meggyőző, és elgondolkodhatunk azon, miért is alakulhatott ki az ókor egyik legfontosabb kereskedő népéről, a görögről az az elképzelés, hogy valójában nem is ismerte a gazdaság autonomiáját.

Umberto Bultrighini: Elementi di dinamismo nell’economia greca tra VI e IV secolo. L’eccezione e la regola (A görög gazdaság dinamizmusának elemei a Kr. e. VI–IV. században. A kivétel és a szabály). Universitŕ degli Studi “G. D’Annunzio” Chieti. Collana del Dipar-timento di Scienze dell’Antichitŕ 5. Edizione dell’Orso. Torino, 1999. 176 o.